Az első gázérzékelőt vagy inkább gázvizsgálót a 19. század elején alkalmazták szénbányákban, ami gyakorlatilag egy nedves takarót viselő „kollégát” jelentett égő kanóccal a kezében. (Safety first!) Az volt a feladata, hogy a lángot a bánya falai mentén mozgassa és ha felgyülemlett metángázt talált az fellobbant és a nedves takaró az esetek többségében megvédte az égéstől, azonban nagyobb mennyiségű metán esetén, akár az egész terület is lángra lobbant, így hamar rájöttek, hogy túl veszélyes embereket hordozható gázérzékelőként használni.

A következő módszer az énekes madarak alkalmazása volt (audible alarm ????) főként kanárik. A kanárikra azért esett a választás, mert idegrendszerüknek a légzést irányító része nagyon hasonlít az emberéhez. A kanárikat azért vitték rendszeresen a bányaalagútba, mert hangos, dallamos csipogásuk van. A madarakat rendszeresen ellenőrizték és ha abbahagyták az éneklést vagy a ketrecet kezdték rázni, ebből következtettek a gáz jelenlétére. A másik kevésbé szép magyarázat, hogy a madarakra gyorsabban hatnak a mérges gázok vagy az oxigénhiány, ezért ha lehullottak, akkor menekülni kellett a területről. A munkavállalók szempontjából már ez is előrelépés volt, de a madarak ha jeleztek is, még nem tudták, hogy milyen típusú gáz van a levegőben.

A következő újítás, a Sir Humphrey Davy által 1816-ban feltalált biztonsági bányászlámpa (Davy-lámpa, az első olyan hordozható detektor volt, amelyben nem vettek részt élőlények. A lámpa alsó része egy olajtartály volt, amibe egy állítható magasságú kanóc merült be. Az égésteret közvetlenül az olajtartályra épített drótháló vette körül, azon egy zárt kosarat alkotva. Az alsó olajtartályt és a drótkosarat egy hordozó szerkezet fogta össze.A drótkosár megakadályozta, hogy a lángból származó hő meggyújtsa a metánt, mert az nem tudott továbbterjedni a dróthálón az égés folytatásához. A bányászok mindig olyan terület közepén gyújtották meg a lángot, ahol bőséges volt a friss levegő. Ha a láng lecsökkent vagy kezdett kialudni, a bányászok tudták, hogy a területen hiányzik az oxigén, mivel a tűznek oxigénre van szüksége az életben maradáshoz. Ha a láng magasabbra emelkedett, tudták, hogy a terület metánt és oxigént is tartalmaz, mivel a metán nagyon reakcióképes az oxigénnel. A lámpa nagy hátránya volt a kis fényerő, amit a drótkosár kormozódása tovább rontott. A bányászok biztonságérzete fokozódott az első lámpákkal, de a könnyelmű bánásmód miatt a bányászatban a balesetek gyakorisága nem csökkent. A lámpa szerkezetét tovább kellett fejleszteni és rendszabályokat kellett bevezetni a biztonságos használat érdekében.

https://www.rigb.org/explore-science/explore/collection/humphry-davys-miners-safety-lamp

A gázérzékelés modern korszaka 1926-27-től kezdődött, amikor Dr. Oliver Johnson kifejlesztette a katalitikus éghető gáz (LEL) érzékelőt. Dr. Johnson a kaliforniai Standard Oil Company (ma Chevron) alkalmazottja volt, kutatásokat és fejlesztéseket kezdett egy éghető keverékek levegőben történő kimutatására szolgáló módszerrel, amely segít megelőzni a tüzelőanyagtároló tartályok robbanásait. Egy bemutató modellt 1926-ban fejlesztettek ki, és A. modellként jelölték meg. Az első praktikus "elektromos gőzjelző" mérő gyártása 1927-ben kezdődött a B modell megjelenésével.